Vannak nagyon boldog napok, de vannak olyan napok, amikor úgy érzem, felesleges vagyok.
Az ember hajlamos arra a dologra, hogyha rossz a hangulata, saját magát emészti a rosszabbnál rosszabb gondolatokkal. Ahelyett, hogy pozitív dolgokra koncentrálva hozná vissza a jókedvét, inkább siránkozik a negatívumok miatt.
Nos, én sem vagyok másképp.
Az egyedüllét egy kettős dolog. Negatívum és pozitívum egyaránt
Néha jó egyedül lenni, ott, ahol senki sem lát, ilyenkor bármit csinálsz, nem tudják meg.
Rengetegszer voltam padlón, sokszor pedig a mennyekben jártam. Ez ingadozik, és az emberrel jár, ami ellen nem tehet sokat. Azt viszont megteheti, hogy erős marad még ekkor is, és kitart.
Nekem is volt sokszor, hogy azt hittem, itt a vég, nem bírom tovább. Konkrétan tavaly őszétől kezdődött, és nagy nehezen ugyan, de télire kilábaltam belőle. Félelmetes érzés, mikor csak a halálra tudsz gondolni. Azon elmélkedsz, hogyan tudnál meghalni, miként tudnád elvenni magadtól az életet. Akkor olyan dolgok jutottak az eszembe, ami miatt a mai nap sírógörcsöt kapnék. Aztán be kellett lássam, hogy ez az igazi énem, csak eddig rejtőzött. Olykor előbújt, de látta, hogy legyőzöm, ezért visszavonult. Most azonban úgy érezte, győzhet, s ezt kezdtem én is elhinni. Önmagamat pusztítottam, teletömtem az agyam olyan dolgokkal, amikkel hergeltem magam, és elhittem, a halál jó dolog. Nekem éveknek tűnt, pedig alig volt három hónap az egész. Mindent elkövettem az ellen, hogy senki se lássa, mi történik velem, de ez elkerülhetetlen. Aki figyel rád, aki veled van, rögtön észre veszi a gondot. Észreveszi a türelmetlenséget, a figyelmetlenségedet, és hiányolja a mosolyodat. Észreveszi, hogy megváltozik a stílusod, és rejtegeted önmagad. Másnak akarsz látszani, kizárólag azért, hogy az emberek ne lássák, mekkora gondokkal küzdesz. Kárt teszel magadban, az egészségedet de legfőképpen az életedet kockára teszed, miközben az egészed csak azért csinálod, hogy nyugalmat szerezz önmagadnak.
Sokszor csak azután fogtam fel a tetteim, mikor már nem tehettem ellenük semmit. Akkor fogtam fel, hogy az életemmel játszom, mikor a vért törölgettem magamról. Nem bűntudatot éreztem, nem szégyenérzetet, pusztán utáltam magamat azért, ami vagyok. Nem voltam erős, nem voltam kitartó, sem pozitív. A rossz napok egymás után jöttek, a mosolyok folyamatosan eltűntek az arcomról, a hangulatom lassanként borongóssá vált, és ez voltam én. Az örökké mosolygós, hiperaktív lány eltűnt végleg. Az a lány, aki imádta az életet, a barátait, a családját, többé nem volt. Helyette itt voltam én, összevagdosva, karikásra sírt szemekkel, önpusztító gondolatokkal. Nem akartam meggyógyulni, azt akartam, hogy az életem érjen véget. Nem tudtam magam elképzelni tíz év múlva, maximum a síromnál. Borzasztó érzés volt.
Egy nap azt mondtam, elég, ez így nem mehet tovább. Végignéztem magamon, és sírva fakadtam. Tele voltam hegekkel, a szemeim vérvörössé váltak a rengeteg könnytől, és teljesen elvesztem. Olykor jól esett, ha kisírhattam magam, ezért az utolsó napomon is ezt tettem. Úgy zokogtam, mint addig soha. Megígértem magamnak, hogy soha többet nem pusztítom magam, és a családomra gondoltam, elképzelve azt, hogy a halott tetemem felett bámulnak a vakvilágba. Nehéz volt, és félelmetes. Rettegtem a gondolattól, elképzelni sem tudtam, hogy kilépjek az utcára úgy, hogy az emberek ne vegyék észre, mi is történt velem.
A könnyeket letöröltem, és hosszú ujjú pulcsit húztam. Fájt minden pillanat, amikor lépnem kellett. Mosolyt csaltam az arcomra, és úgy indultam útnak. Aztán egyről a kettőre sikerült a mosolyom elhitetnem magammal, és ekkor vettem észre, hogy mosolyogni nagyszerű dolog. Fogalmam sem volt, hogy a változás, és a pozitív energia ennyire könnyedén megadja magát nekem. Azt hittem, a rossz énem ismét legyőzi a jót, ismét visszaesek, és a borzalmas gondolatok visszatérnek. Ehelyett ott voltam, csak álltam, és a pillanat hevében jöttem rá, hogy hetek is elteltek, és a negatív energiáknak nyoma sem volt.
A mai napig, ha meghallgatok egy lassú zenét, eszembe jutnak az elmúlt hónapok. A legegyszerűbb dalokon is sírva fakadok, a múltamra tekintve. Még vannak napok, mikor visszajön a sok gond, de legyőzöm. Csábít, borzasztóan. Ez nem feltűnési viszketegség, ez az emberrel jár. Ebből sosem fogok kigyógyulni, de nem is szeretnék. Persze nem így, de néha nem árt egy kis negatívum.
Könnyebb lenne visszaesni. Csábít, és sokkal könnyebb választás lenne. Egy üvegszilánkra pillantva könnyebb lenne a kezembe venni és borzasztó dolgokat művelni vele, mintsem kidobni a kukába. Csábít, borzasztóan, de amikor visszagondolok az elmúlt hónapokra, a borzalmakra, és a rengeteg fájdalomra, amit magamnak okoztam, megállok. Akarom én ezt? Akarom, hogy hegek borítsák a testem? Akarom azt a rengeteg fájdalmat, amit magamnak okoztam? Akarom a tehetetlenséget? Csábít, igen. De nem szeretném, ugyanakkor tudom, hogy sokszor fog megtörténni, hogy az élet választás elé állít. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. Semmi sem tökéletes, az borzasztó lenne. Mi lenne, ha olyan világban élnénk, ahol mindenki tökéletes lenne, az emberek szeretnék egymást? Nem lennének ellenségeink, amire valljuk be, szükségünk van. Szükségünk van ellenségekre, ugyanakkor barátokra, és pártfogókra is. Mi lenne, ha egy tökéletes világban élnénk, ahol a család mindig boldog, a testvérek imádják egymást? Szerintem unalmas lenne. Egy kis veszekedés sosem árt. Ez is csak egészségesebbé teszi az embert.
A változás egy borzasztóan jó dolog. Elsősorban önmagadat vállald fel. Állj ki a nagyvilág elé, és tárt ki a szíved. Ha kérdeznek, válaszolj! Gyűjtsd össze a gondolataid, és csak akkor ugorj, ha kell! Koncentrálj a jó dolgokra, és éld az életed! Ne hagyd, hogy a negatívum felülkerekedjen rajtad! Légy kitartó, erős, és bátor! Vesd bele magad az új dolgokba, használj ki minden lehetőséget! És ami legfontosabb, légy boldog!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése